A festmények megvásárolhatóak!
(Új)Műkincs Kft
Tel.: 06 20 80 70 176
06 20 337 21 37
06 70 946 5076
E-mail: ujmukincs@gmail.com
A gyűjtemény története
Forrai Béla az 1960-es évektől foglalkozott műkereskedelemmel, kezdetben nemcsak
festményekkel, akverallekkel, rézkarcokkal is. Később már feleségével Török Erzsébettel
a Képcsarnok vállalatnál dolgoztak, húsz éven át, 1969-89-ig.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét látták el jellemzően Budapesten élő művészek alkotásaival.
A magyar művészek zöme is ehhez a vállalathoz tartozott, így könnyen válogathattak a művek között.
A választást meghatározta a műkereskedő ízlése és vásárlóközönség igénye is.
Néhányan, gyógyszerészek, orvosok, tanárok gyűjtővé váltak, egy-két művész
festményeit vásároltak, izgatottan várva az újabb alkotásokat.
A festményeket, kisplasztikákat a Képcsarnok központi raktárából vitték közintézményekbe,
iskolákba, orvosi rendelőbe, patikákba, állami gazdaságokba, TSZ irodákba kiállításra.
Egy napos, gyors tárlatot rendeztek belőlük az aulákban, kiállításra alkalmas terkben.
A művészekkel személyes kapcsolatot ápoltak, nem ritkán barátság szövődött.
Sok időt töltöttek a kollégák és művészek társaságában, szomszédságában a Balaton
festői környezetében is. Idővel kialakult egy alkotói kör akiknek csendéleteit, tájképeit, életképeit
kedvelték, bemutatták , Mácsai István, Molnár C. Pál, Szegvári Károly, Kloton Péter,
Orosz István, Reinhardt Károly,Viski János, Herpai Zoltán, P. Bak János, Szabó Vladimir.
Hagyomámyos értelemben a Képcsarnok, mint állami vállalat 1990-ben feloszlott.
Forrai Béla magáncéget alapított, Műkincs Kft. néven saját raktárkészlettel és korábbi
művészekkel együttműködve. Műkincs Kft egykori tulajdonos-mecénás, 1996-ban bekövetkezett
halálával megszűnt. Az (Új)Műkincs Kft (új)tulajdonosainak célja, hogy az elődök által, a évek alatt
felhalmozott, majd „falnak támasztott”, de most leporolt, immár eredeti fényében tündöklő
gyűjteményt megossza a nagyközönséggel. A kiállítás sorozat keretein belül elsőként, az OTP Bank
Galériájában (2009), a mese és az álmok világába kalauzolja az érdeklődőt.
Az alkotók
Farkas György
(Debrecen, 1911 - Budapest, 1995.)
1929-1934: a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bosznay István és Rudnay Gyula növendéke. 1936-tól a kőbányai Krupinszky kerámia telep, majd az ERMA kézimunka cég tervezője. 1937-38-ban Párizsban, a Julian akadémián tanult Debrecen város ösztöndíjával. 1938-tól Kisújszálláson, Hajdúnánáson,1942-47 között Budapesten középiskolai tanár. 1941-ben Bánhidi Andorral rajz- és reklámiskolát alapít. 1947-52 között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium, majd 1962-ig a budapesti Pedagógiai Főiskola tanára. 1971-ig az Országos Pedagógiai Intézet Vizuális Esztétikai Tanszékének vezetője. A Rajztanítás szerkesztője. 1966: Székely Bertalan-díj. Korai természetelvű művei után nagyvonalú, egyre inkább elvonatkoztatott képeket festett, majd a kubizmus eredményeit kamatoztatta
Herpai Zoltán
(Budapest, 1951-)
a Magyar Iparművészeti Főiskola grafikus szakán 1975-ben diplomázott.
A Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja.
A meseszerű, az abszurd, a képtelenségek, a szürrealizmus, az álom, a monda, a mitológia a festőművész világa.
Iványi-Grünwald Béla
(Somogysom, 1867 - 1940, Budapest)
A Mintarajz-iskolában Székely Bertalan növendéke volt. Ennek elvégzése után Münchenben és a párizsi Julian Akadémián tanult. A Nagybányai Művésztelep egyik alapító tagja volt. Nevéhez ekkor adta az Iványi nevet, amely a mai Győr-Moson-Sopron megyei Iván régies alakja. Nagybányán a realista tájak és jelenetek egész sorát festette. Mint a Nagybányai iskola egyik alapító tagja, az iskola céljainak propagálója is volt. 1904-ben Rómában töltött egy évet a Fraknói-díj elnyerése után. Hazatértestílusa megváltozott, dekoratív, stilizáló, szecessziós kísérletei váltották fel a és plein air törekvéseket. 1907-ben a Kecskeméti művésztelep vezetője lett, itt festett allegorikus kompozíciói közül jelentős a kecskeméti Kaszinó homlokzatát díszítő műve, amely nagy aranyérmet kapott. Az I. világháború után az alföldi festők stílusával rokon, egyszerű kivitelezésű, valósághű tájképeket festett. Művészetét, 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.
Kloton Péter
(Pestszenterzsébet, 1927- Budapest, 1985.)
1949-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, tanárai: Diósy Antal, Kacziány Aladár és Domanovszky Endre voltak. Hosszabb ideig az Szépművészeti Múzeumban dolgozott. Festészete realista jellegű. Tájképeinek ihletője a Balaton és környéke, csendéletei nyugalmat árasztanak, portréi emberismeretről tanúskodnak. Képei közül többet külföldi köz- és magángyűjtemények őriznek.
Mácsai István
(Budapest, 1922 - Budapest, 2005.)
1950: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Bernáth Aurél. 1953, 1955: Munkácsy-díj; 1995: Pro Urbe, Budapest; 2002: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt. Fiatal korában a mesterétől tanult könnyed, posztnagybányai-greshames ecsetkezeléssel levegős, laza komponálású képeket festett; az 50-es években a szocreál tematikát is így kezelte. Az 50-es, 60-as évek fordulóján festői felfogása keményebbé, szigorúbbá vált: a hiperrealizmussal rokon, annak az Amerika nyugati parti, szimbolikus elemeket felvonultató változatára emlékeztető, de mégis attól teljesen független „kelet-közép-európai hiperrealizmust”, egy szociografikus tartalmú, de a mágikus varázslatokra is hajlamos festészetet dolgozott ki.
Molnár C. Pál
(Battonya-Tompapuszta, 1894 - Budapest)
1915-1918: Magyar Képzőművészeti Főiskola,1926: Egyházművészeti kiállítás ifjúsági díj; 1929-1937: Nemzetközi Iparművészeti kiállítás, aranyérem; 1934-1938: Varsó, grafikai, festészeti és különdíjak; 1933-1936: A Milánói Triennálé grafikai, ill. festészeti díja; 1934: Szinyei Társaság festészeti nagydíja; 1934: A Főváros Ferenc József koronázási jubileumi díja; 1937: Párizsi világkiállítás, nagydíj, díszoklevél (illusztrációkra, grafikákra), aranyérem (festészetre); 1946: Diplôme d'Honneur, Nancy; 1974: Munka Érdemrend arany fokozata; 1980: Accademia delle Arti e del Lavora, aranyérem. 1918-ban Svájcba utazott, ahol önképzéssel fejlesztette tudását. 1924-től a Képzőművészek Új Társasága rendszeres kiállítója. A későbbiek során a Római Iskola egyik meghatározó személyisége volt. Itáliában a trecento és a quattrocento volt rá a legnagyobb hatással. Ennek nyomán dolgozta ki egyéni technikáját, amely többek között világos színeiben, a lágy tónusátmenetekben nyilvánul meg. Ezzel egyidejűleg megfigyelhető a szürrealista és a metafizikus festészet hatása. Fő törekvése a fantasztikum és a realitás ötvözése. Fontos, elsősorban egyházi megbízásokat kapott, melyek közül a legjelentősebbek közé tartozik a Városmajori templom oltárképe és a belvárosi Szt. Anna-templom mennyezetképe. itáliai, alpesi élményeit szintetizálta.
Reinhardt Isván
(Budapest, 1936 -)
Az Iparművészeti Főiskolán diplomázott 1959-ben. Mesterei között volt Dudás Jenő, Jets György és Gulyás Dénes. Kezdetben grafikákat készített és csak később kezdett el foglalkozni olaj festészettel. Kedvenc témái között kiemelkedő helyen van a magyar táj, a Tisza melletti tanyavilág ábrázolása. Képeit áthatja a természet harmóniájának szeretete, szinte tapintható a táj békéje, nyugalma.
Szabó Vladimir
(Balassagyarmat, 1905-1991, Budapest)
A Képzőművészeti Főiskolán 1925 és 1926 között Rudnay Gyula, Csók István, Vaszary János növendéke volt, majd tízévi megszakítással Benkhard Ágostonnál fejezte be tanulmányait. 1931-től 1934-ig római ösztöndíjas, ami vallásos tárgyú témaválasztásában éppúgy nyomot hagyott, mint a megformálás rajzos pontosságában és a kifejezés realisztikus részletgazdagságában. Festészete mégsem jellemezhető a realizmus fogalmával, amely csak egyik összetevője volt mély emberismereten nyugvó képeinek. Munkásságában a fantasztikumnak éppúgy nagy szerep jutott, mint a groteszk iránti fogékonyságának, nem beszélve kifogyhatatlan mesélőkedvéről. Különösen későbbi képein engedett teret a történetek szabad folyásának, amelyek megjelenítését az elburjánzó motívumok barokkos gomolygására bízta. Sejtelmes, meseszerű képeivel pályája vége felé nagy népszerűséget vívott ki magának, noha legerősebb korszaka a harmincas évek maradt.
Szegvári Károly
(Tószeg,1920 - Budapest, 2002.)
Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Burghardt Rezső, Bencze László. 1942: olaszországi ösztöndíj; 1968: Terra di Madre képével I. díjat nyert Fermóban (OL); 2000: köztársasági aranyérem. 1976-ban meghívást kapott a franciaországi Selisbe, hogy a Chapelle Royale táblaképeit megfesse.
Csodálatos érzékkel álmodta vásznaira az erdőket, az öregedő fákat. Életútja a politikai fogságtól az európai hírnévig ívelt. Képei megtalálhatóak a londoni National Galleryben épp úgy, mint Vatikán Múzeumban és Moszkvában, Franciaországban, Németországban, de magángyűjtők féltett kincsei között őrzik Montrealban vagy San Franciscoban.
Művei között előkelő helyet foglalnak el portréi. Az elmúlt évtizedekben feladatának érezte az Alföld pusztuló tanyavilágának megörökítését, képei mélységes fájdalmat, a lélek megrendülését sugározzák.
Képei a szépet. A nemes érzéseket, az örök értékeket sugározzák, egy kivételesen gazdag, egyedülálló és hosszú művészpálya dokumentumai.
Viski János
(Szokolya, 1891-1961)
Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol rajztanári diplomát kapott. Mestere Zemplényi Tivadar volt. A kecskeméti művésztelepen dolgozott 1912-ben. Elsősorban naturalista állatképeket festett. 1913 óta kiállító művész. A Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban állított ki. Művei a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.1923-29-ig Dél-Amerikában dolgozott. Amerre csak járt, mindenütt kiállították képeit, ünnepelték. Hazatérése után, 1944-ig a budapesti tárlatokon nyolc kitüntetést nyert. 1961-ben a Képzőművészeti Alap tagja lett. Minden alkotása a magyar múlt, a magyar élet egy-egy kiragadott és megörökített darabja. A falusi tájat, a magyar pusztát jelenítette meg, de előtérbe kerülő fő alakjai mindig a lovak. Mozgásérzetet keltő kompozícióin – a ménes vad fújtatásában, erőtől duzzadó, feszülő izmaikban is – a könnyed lágyságot kereste.